Egyszerűsített feltételekkel indul újra az energetikai otthonfelújítási program
kérjen ajánlatot, vagy kérdezzen az ajanlat@futesem.hu email címen
Többen és kevesebb papírmunkával pályázhatnak hétfőtől a családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítéséhez kínált, összesen akár 6 millió forint kormányzati támogatásra. A tavaly nyár óta elérhető program első félévének tapasztalatai alapján könnyített részvételi feltételekkel nyílik újra a lehetőség 2025. január 20-án. Újdonság, hogy már a 2007 előtt épült családi házak korszerűsítésére is felvehető a támogatás. A jelentkezésre jogosultak köre mintegy 300 ezer családdal bővül, és érdemben csökkennek az adminisztrációs terhek. A kistelepüléseken élők számára a vidéki otthonfelújítási programmal kombinálva egy családi ház teljes energetikai és esztétikai felújítása lehetővé válik.
Az energetikai otthonfelújítási program teljes, 73 milliárd forintos keretösszegéből közel 67 milliárd forint hasznosulhat a vidéki, mintegy 6 milliárd forint pedig a fővárosi fejlesztésekben. 2024-ben több mint 46 ezren érdeklődtek a pályázat iránt az MFB Hálózat bankfiókjaiban, több mint 12 ezer energetikai tanúsítványt adtak ki kifejezetten a pályázat miatt. Tavaly közel 4900 támogatási kérelem érkezett be összesen 27,2 milliárd forint értékben. Az előzetes kalkuláció szerint a program újabb köre hozzávetőleg 15 ezer család beruházásait segítheti.
Változatlanul alapvető elvárás a legalább 30 százalékos energiamegtakarítás elérése. E kötelezettség a továbbiakban is külső hőszigeteléssel, nyílászárócserével, a fűtési vagy a melegvíz-rendszer korszerűsítésével, ezek kombinációival teljesíthető. Uniós korlátozások miatt azonban gázkazán telepítéséhez, cseréjéhez idén már nem adható támogatás.
A legnagyobb horderejű újdonság, hogy az eredeti határidő kitolásával 1990 vége helyett már a 2006 végéig megépült otthonok felújításához lehet támogatást kérni. E bő másfél évtizedben mintegy 300 ezer új családi ház készült el. Az adminisztrációs terhek is csökkennek, összesen tíz, eddig megkövetelt dokumentumot már nem kell vagy sokkal egyszerűbb lesz benyújtani. A teljesség igénye nélkül a jövőben nem kell összeállítani, beadni kifizetési ütemtervet, záró kivitelezői nyilatkozatot, általános jövedelemigazolást, más hitelről való nyilatkozatot, közüzemi számlákat, vagy az alkalmazni kívánt termékek leírását.
A lehívható támogatás-csomag minden esetben legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő forrásból és 3 millió forint kamatmentes hitelből áll össze. A támogatás és a hitel összegének minden esetben meg kell egyeznie. Igényelhető tehát 3 millió forintnál kevesebb vissza nem térítendő támogatás is, de ekkor a kölcsön és az alapesetben 1 millió forintos önerő mértéke is arányosan csökken.
Az energetikai otthonfelújítási program részletes felhívásai a pályázati honlapon érhetők el a vidéki és a budapesti helyszínekre is. Kölcsönkérelmet 2025. január 20-tól a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2027. március végéig lehet benyújtani személyesen, a Lakossági MFB Pont Plusz fiókokban.
A támogatott beruházások legfontosabb hozadéka az lesz, hogy jelentősen csökkentik majd a családok energiafelhasználását. A nyertesek így könnyebben tarthatják fogyasztásukat a sávhatár alatt, még nagyobb mértékben részesülhetnek a rezsicsökkentés előnyeiből. Az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti Magyarország energiaszuverenitását, az ellátás biztonságát, hozzájárul a környezetünk megóvásához. Az otthonok felújítása az építőipar és általában a hazai gazdaság fellendítését is ösztönzi.
2025 elején startolt el az új gazdaságpolitikai akcióterv részeként meghirdetett vidéki otthonfelújítási program. A két kezdeményezés hasznosan egészítheti ki egymást: a programok együttes igénybevételével egy családi ház energetikailag és esztétikailag is teljesen felújítható.
Otthonfelújítási hitel, otthonfelújítási kölcsön a bankoktól
Azok számára, akik nem rendelkeznek a felújítások elvégzéséhez szükséges saját forrással, kamattámogatott otthonfelújítási hitel érhető el, amely
- 2025. február 1-je után több hitelintézetnél is igényelhető,
- a futamidő végéig államilag kamattámogatott hitelforma,
- maximális összege 6 millió forint,
- a kamattámogatás maximális ideje 10 év (e két paraméter mellett a kezdeti törlesztőrészlet mintegy havi 58 ezer forint),
- jelzálogfedezetű hitel, a legtöbb esetben így közjegyzői és értékbecslői közreműködés szükséges hozzá,
- az igénybe vett otthonfelújítási támogatás összege a hitelben előtörlesztésre kerül, ekkor ennek megfelelően csökken a törlesztőrészlet.
- az ügyleti kamat nem haladhatja meg az ÁKK álatl havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző 3 naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt mértékét (korábban az ügyfélkamat volt 3%, most a kamattámogatás lesz ennyi, az ügyfélkamat jellemzően 4-5% körül alakulhat).
Az igénybe vett otthonfelújítási támogatásnak el kell érnie a felvett hitelösszeg 25%-át.
Milyen munkákra igényelhető?
A támogatás a következő építési tevékenységekhez igényelhető:
- víz-, csatorna-, elektromos, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső, illetve külső hálózatának kiépítése vagy cseréje;
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely egyáltalán nem, vagy legfeljebb egy ilyen helyiséggel rendelkezik;
- fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
- az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat;
- a külső nyílászáró beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkány, küszöb létesítése, cseréje vagy felújítása;
- tető cseréje, felújítása, szigetelése;
- égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése;
- klímaberendezés beépítése, cseréje;
- napkollektor, napelemes rendszer telepítése, illetve annak vagy részeinek cseréje, bővítése;
- belső tér felújítása, ideértve a) a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat készítését, cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, b) a galériaépítést, c) a belső lépcső kialakítását és cseréjét, d) a szaniterek beépítését vagy cseréjét, e) a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét, f) a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását, g) a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét;
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása;
- kerítés építése, felújítása;
- gépjárműtároló építése, felújítása vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása;
- terasz, loggia, erkély, előtető építése, felújítása;
- térburkolat, illetve külső lépcső készítése, cseréje;
- télikert kialakítása;
- akadálymentesítési munka;
- alapozási szerkezet megerősítése;
- beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje;
- használatimelegvíz-rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is;
- szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje; valamint
- szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi zárt szennyvíztároló, egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje.
Amennyiben fűtésrendszerének korszerűsítésére szeretne segítséget kérni, írjon nekünk az ajanlat@futesem.hu email címre.